Magyar: Elekes Péter címeres levele.

Szövege, fordítás latinból:

Mi, Rákóczi György, Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek ispánja, etc, adjuk emlékezetére jelen iratunk rendjén és tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy minekutána azidőtől fogva, amióta a fejedelemség gyeplőit Isten kegyelméből igazgatni kezdettük semmit fontosabbnak nem tartottunk, minthogy az irántunk és felséges házunk iránt érdemeket szerzett híveinket illő jutalmazásban részesítsük, hogy így tehát egyfelöl ezért is, de másfelől megoldván és fontolóra vevén hívünknek, a derék P á l o s i M i h á l y n a k hűséges és érdemes szolgálatait, amelyeket ő nekünk az ő hűségére és becsületességére bízott minden ügyben eleddig hűségesen tett és teljesített, amint ezutánra is igére, hogy tenni és teljesíteni fog, tehát ezen P á l o s i M i h á l y t és általa P a p I s t v á n t, neki anyától való testvérét, nemkülönben az ő unokatestvérét, E l e k e s P é t e r t (vér szerint való atyafiát), akik más nemzetségbéli ágon ugyancsak nemesi származásúak, ezennel Erdélyország és a hozzá csatolt magyarországi részek igazi és kétségbevonhatatlan nemeseinek sorába és rendjébe iktatni, fogadni és sorolni határoztuk, aminthogy őket ezennel oda iktatjuk, fogadjuk és soroljuk, kifejezetten elrendelve, hogy ők mostantól kezdve, minden ezután következendő időkben igazi, kétségbevonhatatlan nemeseknek tartassanak és elismertessenek.

Az ő igazi és valóságos nemességük jelvénye, vagyis az ő nemesi címerük ez: Egy élére állított égszínkék katonai pajzs, melynek udvarában vagyis mezejében kettős zöld halmon egy természetes színben festett egész leopárd látszik amint hátsó lábaival egy földön fekvő kardon áll, első lábait pedig ugrásra készen fölfelé nyújtja s benne aranycseppekkel tarkázott zöld olajágat tart: a pajzsra egy zárt sisak van illesztve, melyből egy másik, az előbbihez hasonló fél leopárd látszik kiemelkedni. A sisak tetejéről pedig ugrásra készen fölfele nyújtja s benne aranycseppekkel tarkázott zöld olajágat tart: a pajzsra egy zárt sisak van illesztve, melyből egy másik, az előbbihez hasonló fél leopárd látszik kiemelkedni. A sisak tetejéről pedig, vagyis annak csúcsáról kétfelöl különböző színű szalagok és foszlányok futván le, a pajzsnak a széleit szépen körülfolyják és ékesítik, úgy amint mindezek jelen levelünk kezdő fején az ügyes kezű festő művészetével saját színeikben megfestve látszanak. Saját elhatározásunkból és megmásíthatatlan szándékunkból megengedjük, hogy a fent említett Pálosi Mihálynak István, valamint Elekes Péter és mindkét nembeli utódaik és leszármazottaik mindnyájan ezt a jelvényt, vagyis nemesi címert Erdélyországunk és a csatolt magyarországi részek többi nemeseinek módjára használhassák és mindazon jogokat, méltóságokat és kiváltságokat, amelyeket a természet és a gyakorlat szerint mások élveznek és használnak, ők is élvezhessék és használhassák, hordhassák és viselhessék e címert minden hadban és ütközetben, lovagi és tornajátékokban, bajvívásokban, a köz és nemesi seregben egyaránt: azonkívül alkalmazhassák a címert pecséteiken, zászlajukon, kárpitjaikon, gyűrűikben, pajzsaikon, sátraikon, kapuikon, házaikon, sírjaikon és általában minden dolgaikon békében és hadjáratban, bizonyságképpen azon valódi és kétségbevonhatatlan igazi nemességüknek, mellyel őket és mindkét nembeli bármely állásban és helyzetben levő utódaikat kitüntetjük: azért akarjuk, hogy őket címeres nemeseknek elismerjék, azoknak tartsák, hívják és nevezzék és mindazon előnyöket, kiváltságokat, kedvezményeket, amelyekkel a többi valódi, született és kétségbevonhatatlan nemesek bármely jog és szokás alapján eddig éltek és amelyeket élveztek és jelenben is élnek és élveznek, mindazt nekik is örök időkig szabad és megengedett legyen élniök, élvezniök és használniok. Aminek örök emlékezetére és hiteléül jelen levelünket eredeti függő pecsétünkkel megerősítvén az említett Pálosi Mihálynak, Papp Istvánnak úgyszintén Elekes Péternek és mindkét nembeli utódaiknak és leszármazottjaiknak kegyelmesen adtuk és engedélyeztük. Kelt Medgyes városunkban, az Úr ezerhatszázharmincegyedik évében, november hava második napján.

Rákóczi György